Nem újdonság, de néha elfelejtkezünk a nagy pörgésében, arról a fontos tényről, hogy a jó közösségek, a jó kapcsolatok, párkapcsolatok életfontosságú szükségleteket elégítenek ki: valahová való tartozás érzése, társas-támasznyújtás, egészséges énképünk, realitás érzékünk, személyiségfejlődésünk/gazdagodásunk mind kapcsolati beágyazottságunktól, baráti, családi, párkapcsolatainktól, azok minőségétől függnek.
Valamilyen módon mindenki valahová tartozást, erős, stabil és pozitív személyközi kapcsolatokat keres. Mindent elkövetünk, hogy kapcsolataink, barátságaink ne bomoljanak fel. A valahová tartozás érzésének hiánya, az izoláltság, idegenség érzése testi, lelki egészségünk romlását eredményezi.
Az egészségpszichológia és „édes gyermeke”, a pozitív pszichológusok kutatásai alátámasztják mindezt. Sonyja Lyubomirsky harvardi kutató pszichológus a pozitív pszichológiáról, boldogságról szóló könyvében* ezt írja: „A matuzsálemi kort elérő emberek három közösségének – a szardiniai olaszok, az okinavai japánok és a kaliforniai Loma Lindában élő hetednapi adventisták közösségének – izgalmas elemzéséből derült ki, hogy mindegyikben fellehető öt közös dolog. A listát „A család az első” és a „Tégy a közösségért!” elvek vezetik.”
Kapcsolataink, párkapcsolataink, barátságaink nem „maguktól” működnek, nem automatikusan jók, színesek, fejlődnek stb. Tenni kell értük, energiát kell befektetnünk – mint minden másba –, ha azt akarjuk, hogy élő, jól működő kapcsolataink legyenek.
- Időt kell rá szánnunk.
- Sokat beszélgetni őszintén, meghallgatni, érdeklődni – A beszélgetések alatt kizárólagos figyelmet biztosítani a másik számára.
- Pozitív érzelmeinket (szeretet, hála, öröm, megbecsülés, tisztelet, csodálat, harmónia stb.) kifejezni gyakran.
- Örülni a másik sikerének, örömének – osztozni a jóban érdeklődéssel, lelkesen.
- A konfliktusokat kezelni, jó, építő mederbe terelni.
A listát lehetne tovább folytatni. Talán sokan tisztában is vagyunk ezekkel a dolgokkal.
Mégis, miért nem mindig sikerül jól alakítanunk a kapcsolatainkat? Mert elfelejtkezünk ezekről és a másik emberről. Sokszor csak magunkkal vagyunk elfoglalva vagy pl. nem adni, hanem kapni akarunk elsősorban, kihasználjuk egymást, nem önzetlenül közeledünk, segítünk stb. Mert megyünk a saját fejünk után. Mert a konfliktusokat vagy felnagyítjuk vagy elkerüljük. Mert nem tudunk hátralépni, engedni néha. Netán megbocsátani vagy bocsánatot kérni.
Mert szeretni sem mindig vagyunk képesek. Szeretni viszont csak az tud, akit szeretnek, aki érzi és tudja, hogy szerethető - feltételek, teljesítmény nélkül. Itt van a csavar a dologban – jó elmélkedést kívánok.
* Sonyja Lyubomirsky: Hogyan legyünk boldogok, Ursus Libri, 2008.