Egészség pszichológus szemmel – a gének és lelki tényezők

2013-10-28 | Kis Gabriella
Egészség pszichológus

Az egészségről általában elsőre a testi egészség jut az emberek eszébe. De ma már az „ép testben ép lélek” is közhelyszerű szlogenné vált. Talán azt is sokan tudják, amit az egészség pszichológus társadalom zeng, hogy az egészség nem csak a fizikai betegség hiányát jelenti. Sőt egyre többen megértik, hogy a genetika nem egyenlő a „sors”-sal, mert a környezetnek nagy szerepe van a genetikai információ kibontásában. A környezetet jelenti a tágabb (társadalmi, kulturális) és szűkebb – pszichológus terapeuták által sokat hangsúlyozott  - pszicho-spirituális környezet (fizikai életterünk, a kapcsolatok, család), sőt minden, amit  a szervezetünkbe beviszünk (étel, ital, gyógyszerek, levegő). 
Dr. Falus András biológus, epigenetikus, immunológus valamint dr.Kopp Mária pszichológus, orvos nevéhez fűződik a nemrég elindult EDUVITAL non-profit egészség-nevelési misszió, melyet neves tudósok, orvosok, pszichológusok hoztak létre azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet az EGÉSZ-SÉG-re – testi-lelki-spirituális létünk-re. A most induló előadás sorozat sok érdekes témát tartogat. 
A SOROZAT NYITÓESTJE: 2013. OKTÓBER 29. 18:30
Falus András, Komlósi Piroska: A biológiai lét alapjai a genetikában jártas kutató és a pszichológus szemével
Pécsi Rita: Fizikai lét, értelmi és érzelmi lét és működés egyénileg és társasan

Bővebben: AZ EMBER EGY CSODA