Érzelmi működésünk természetes, velünk született jelzőrendszer: ami körülöttünk, velünk történik automatikusan érzelmeket vált ki bennünk azzal együtt, hogy rögtön értelmezzük, jelentést adunk a történésnek. Az érzelmek, gondolatok a jelentésadás szorosan összefonódó dimenziói. Párkapcsolatban a jelentésadás viszont nem csak az adott pillanat történéséből építkezik, hanem a korábbi tapasztalatainkból, megélt élményeinkből is.
Érzelmeink sokszor azonnali választ, cselekvést indítanak be, ami lehet építő vagy ártalmas pl. a kapcsolat, a „béke” szempontjából. De az érzelmeink által vezérelt tetteink kommunikálnak, szervezik is a társas interakcióinkat.
Közhely, de tény, hogy ritkán vagyunk olyan sebezhetőek, mint amikor szeretünk, amikor bizalommal fordulunk a számunkra fontos emberhez. Az intimitás, a közelség, a szerelem, a párkapcsolat egy veszélyes terep, a fájdalom itt találhatja az embert igazán „telibe”.
Miért? Mert az elutasítás, a kizárás, a figyelmen kívül hagyás, a semmibevevés, az elhagyás, a hűtlenség, a becsapás, az árulás és még számos más fájdalmas vagy annak értékelt helyzet - ami végső soron mind azt az érzetet okozza bennünk, hogy nem vagyunk elég jók, figyelemre, szeretetre, kapcsolatra méltók – ott ér, ahol pont az ellenkezőjét kellene tapasztalnunk: a megértést, a közelséget, a biztonságot, támogatást, vigasztalást, menedéket.
Ilyenkor sokfélét érzünk, gyakran egyszerre, vagy váltakozva: dühöt, tehetetlenséget, szomorúságot, félelmet, magányt stb. Fájdalmat.
Ha csak az érzelmeink alapján reagálunk, akkor sokszor még rosszabbra fordul a helyzet. A másik megtámadva, magányosan, tehetetlennek érezheti magát. Nem fog tudni változtatni a szituáción, csak a maga megszokott önvédelmi reakciójával tud válaszolni. Beindulhat egy negatív örvény, amiből - ha ismétlődik - nem könnyű egy párnak egyedül, netán sérülések nélkül kimászni. Az érzelmek megfelelő kifejezésre juttatása lenne a célravezető, de ehhez biztonság kellene. Ebben a sűrű, veszekedős pillanatban viszont pont ez nincs meg, mert a pár egyik tagja sem képes a saját érzelmein túllátni, a másik fájdalmát megérezni, arra vigasztalóan, szépen reagálni. Nincs ilyenkor meg a kölcsönös megközelíthetőség és megnyugtató válaszkészség.
Az Érzelmi Fókuszú Párterápia alaptétele, hogy minden ember kapcsolatra teremtetett, kapcsolatra vágyik, kötődik valakihez. Paradoxonnak tűnik, de valójában nem az: minél biztonságosabban kapcsolódhatunk valakihez, annál inkább tudunk önállóak és autonómok is lenni. Biztonságot, kapcsolódást, gondoskodást, megnyugtatást, közös örömöket és élményeket keresünk. A két ember közötti kötődést pedig alapvetően a kölcsönös érzelmi elérhetőség és válaszkészség építi fel.
Egy fontos kapcsolat (vélt vagy valós!) megszakadása fájdalmat, félelmet, elszakadási, un. szeparációs szorongást vált ki mindenkiből. Egy párkapcsolaton belüli heves vita, veszekedés is hasonló mechanizmust vált ki (eltérő intenzitással): először tiltakozást, kapaszkodást, a kapcsolódás (megértés) keresését, majd kétségbeesést és végül eltávolodást, esetenként végleges elszakadást okoz.
Az Érzelmi Fókuszú Párterápiában az érzelmeknek kitüntetett jelentősége van, mert a módszer másik alaptézise, hogy az érzelmek hangolják a párkapcsolatot ilyen vagy olyan irányba, vonzzák vagy taszítják a pár tagjait az egymáshoz való kötődésben. A terápia a kötődési tánc lépéseit az érzelmek zenéjével alakítja egy örömteli, építő, intim tangóvá, biztonságos mozgássá, elkötelezett, megtartó, megbocsátó, gyógyító kötelékké, kapcsolattá.
Az Érzelmi Fókuszú Párterápia a kötődési szükségletekre fókuszál, a közeledés és távolodás folyamataira, foglalkozik a kötődési sérülésekkel: a hűtlenség, elhagyás, árulás, cserbenhagyás sebeivel. Végső soron a fájdalommal, ami mint láthattuk, elkerülhetetlen, de veszélyt jelző érzelemként időnként fontos része egy elkötelezett, hosszabb kapcsolatnak.
Bővebben: Sue Johnson interjú